Sorostól Sorosig

A napokban a fideszes-széljobbos Gondola igazán eredetit “kérdezett”: "Antiszemita-e az, aki Soros György ilyen vagy olyan tevékenységét kritizálni merészeli?"

Ilyen az, amikor a kérdés is hazug. Igazából nem csupán hazug, hanem sunyi módon része a “kormány” vezérelte, közpénzből folytatott Soros-gyalázó, nyilvánvalóan antiszemita érzelmekre spekuláló hecckampánynak. Azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha ma Orbániában különös bátorságra volna szükség Soros “kritizálásához”. Meg azt, mintha a szemérmetlenül aljas hecckampány csupán “kritizálás” volna.

A Gondola kérdése eszembe juttatta a 2002 őszén az egykori balassagyarmati hetilapban, az Ipoly Hírnökben megjelent írásomat. Bízom abban, hogy olvasóimnak nem kell magyaráznom, miért érzem aktuálisnak. 

2002. okt. 4.

Három új díszpolgárról és hat Pro Urbe Budapestért díjazottról döntött csütörtöki cikluszáró rendes ülésén a budapesti közgyűlés. Agárdy Gábor díszpolgárságát mindenki megszavazta, Soros Györgyét és Kertész Ákos íróét csak az MSZP és az SZDSZ képviselői. Az ellenzékieknek másokkal szemben is voltak kifogásaik, bár saját jelölteket nem neveztek meg.

Íme egy hír, amelyen érdemes kicsit eltöprengeni. Talán emlékeznek még néhányan a fideszesek közül is arra a Soros-ösztöndíjra, amelyet volt szerencséjük megkapni, még az átkosban… Magam nem hiszem, hogy ezért bármiféle hálával tartoznának Soros Györgynek – hálát amúgy sem lehet kikövetelni.

Hanem azért… Van valami bántó stichje ennek a dolognak.

A Dunatexten olvastam: az egyik fideszes képviselő azon problémázott, hogy a fölterjesztettek „többsége egy szubkultúrához tartozik”… Bravó: ennél árnyaltabban gyakorlott reformnyilasok sem fogalmazhattak volna!

Avagy tételezzük föl, hogy az illető fideszes úr gondosan lenyomozta a jelölteket? Kifürkészte, melyik a kedvenc kocsmájuk, mit szeretnek enni, milyen a világnézetük, a baráti társaságuk, melyek a kedvenc olvasmányaik, filmjeik? Megtudta, hogyan és kikkel töltik szabadidejüket? Tájékozódott szexuális szokásaikról, munkastílusukról, gyermeknevelési elveikről? Arról, járnak-e napjainkban meccsekre, s ott melyik csapatnak, milyen modorban szurkolnak..?

Mindenki tudja, a fideszes képviselők lelkiismeretes, alapos emberek, mégis: nem könnyű ezt föltételezni. Életszerűbbnek tűnik az a vélekedés, hogy a képviselő úrnak valami nem tetszett a jelöltek egy részének származásában, hogy a képviselő úr ahhoz a szubkultúrához tartozik (vagy most csatlakozott hozzá, tán figyelmetlenségből), amelyik gondosan számon tartja, kiket lehet, szabad leszubkultúrázni… Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a fideszesek ez ügyben együtt szavaztak a reformnyilas pártot képviselő kollégáikkal.

Az interneten sokan foglalkoznak e témával. Nem első ízben tapasztalok hasonlót, mégis újra meg újra meglepődöm: régóta ismert szélsőjobbosok és a Fideszt meg a polgári köröket pártolók annyira hasonló, mondhatni, azonos frazeológiával fogalmazzák meg ellenérzéseiket, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni őket egymástól! Pedig mióta panaszolják: politikai ellenfeleik nemcsak egyik vagy másik jelentősnek gondolt emberüket nácizzák-nyilasozzák le lépten-nyomon, hanem az egész jobboldalt, az egész nemzeti-konzervatív tábort! A nemzet „jobbik részét”, sőt, az egész kereszténységet… Tekintsünk el eme állítások komikus, önáltatón hazug jellegétől (dacára annak, hogy maga Orbán Viktor is mondott hasonlókat egy német lapban: a szocialista-liberális oldal szokása politikai ellenfeleit leantiszemitázni), mert a dolog ennél komolyabb: nemcsak a nemzet jobbik fele „panaszkodik” így, hanem, s már régóta, az igazi (reform)nyilasok is.

Van ebben a tényben valami zavarba ejtő.

Tudjuk, amikor a Fidesz gondos számítások nyomán „szívet cserélt”, s betört az MDF által üresen hagyott politikai térbe, megteremtette önnön nagyságának alapjait. De a tér őrzője, az MDF-ből kiszorítottak és a Fórum perifériájára került obskúrus figurák avítt szellemisége mindjobban átjárta a jobboldal fiatal vezető erejét. Olyan útra léptek, amelyen föl kellett adniuk addigi önmagukat, sőt, emlékeiktől (no meg nem kevés korábbi társuktól) is meg kellett szabadulniuk. Orbán Viktor sosem beszélhetett volna ellenfelei idegenszívűségéről, ha nem törli el magában saját múltját…
S az úton nem lehet megállni… A vetélytársak közül is sokan tisztelettel szemlélték azt a döbbenetes immoralitást, ahogy a Fidesz-MPP magához édesgette a radikális jobboldalt, beleértve annak legszélsőségesebb részét is. Miközben egyetlen bíráló szót sem engedtek meg maguknak még egyértelműen náci megnyilatkozásokról sem, Orbán Viktor és vezetőtársai szorgalmasan látogatták a közrádió ama („kedvenc”) műsorát, amelyhez hasonló tartalmút és stílusút kultúrállamban közpénzből sehol sem finanszíroznak. E műsorban aztán szidalmazhatták a „posztkommunistákat” és az „álliberálisokat” – egymást váltva a parlamenti reformnyilasok képviselőivel s azok szellemi verőlegényeivel.

És Kövér és Orbán és Pokorni és mások egyre több vad dolgot mondtak; hasonlókat korábban csak szalonképtelen politikusaiktól hallhattak a „hívek”. Bár – állításaikkal szemben – szinte senki sem nevezte őket náciknak-nyilasoknak, de azzal egyre többen és többször vádolták, hogy kifejezetten a szélsőjobbnak politizálnak. Ezt pedig nem lehetséges más nyelven megtenni, csak azon, amelyen a megcélzottak értenek. Elemzésre hajlamos elmék továbbra is megkülönböztették a valódi szélsőségeseket azoktól, akik „taktikai” okokból játszanak-látszanak szélsőségesnek. (A dolognak persze megvan az a kockázata, hogy a finom megkülönböztetésekre kevésbé hajlamos „prolik” azt gondolhatják, az egy nótát fújók egy bandába tartoznak… S a „taktikázók” gondolkodásának deformálódása sem elkerülhető. Egy tábor, egy zászló…)

És fokozatosan átalakult a párt bázisa: személyi összetételét és gondolatvilágát, érzületét tekintve egyaránt. Ennek jelentőségét sokan még nem értékelik valódi súlyának megfelelően. Fővárosban, megyeszékhelyen, városokban, falvakban fideszesek és miépesek egyaránt Magyar Demokratával meg a Sportfogadás mellékletévé züllesztett, egykor kitűnő polgári napilappal a kezükben járnak frankázni, lovasozni, bencsikezni, bayerozni… (Érdekes: a vezető polgári erő tagjai és szimpatizánsai a Demokratánál egy árnyalattal kevésbé szélsőséges és kevésbé ostoba Magyar Fórumot általában nem szívelik…) S ha kell, együtt zárják el a hidat a náluk is „radikálisabbakkal”, együtt kiabálnak bolsikról, füttyögnek bizonyos emberek nevére, hajigálnak százasokat bödönökbe, szomjas lélekkel hallgatnak élvezettel kunbélázó színidirektort, és várják Orbánt, a vezért, türelmetlenül, hogy végre megmondja, mit is kellene tenniük…

A mindig tudatos Orbán egy alkalommal a magyarsággal kapcsolatban élettérről beszél; a fölzúdulásra szemforgató szofista hablatyolás és a megszokott vádaskodás („ezeknek mindenki náci, aki másképp gondolkodik, másképp beszél, mint ők”) a válasz. Valamivel később kitartást emleget, az elköszönés mondatában („Kitartás – ezt tudom mondani minden hívünknek.”). Mindkét kifejezés kedvenc rádióműsorában hangzott el, abban a programban, amelynek hangja a múlt század harmincas-negyvenes-ötvenes éveit idézi. Ahogy előre lehetett tudni, szavait a hivatásos félremagyarázók megint félremagyarázták…

*

Minden együtt volt már, hogy megtörténjék a korábban elképzelhetetlen: Soros György díszpolgárságát a Fidesz a MIÉP-pel együtt nem szavazta meg. Pedig csak egy kicsit kellett volna utánanézni, mi mindent tett a jelölt, hosszú ideje, hazánk kultúrájáért, polgárosodásáért (a tájékozatlan kíváncsiaknak: www.soros.hu). Csak egy kis emelkedettségre lett volna szükség, hogy eltekintsenek a napi politikai nézetkülönbségektől… Ahogyan a közgyűlési többség képes volt erre a föltétlen érdemes Agárdy Gábor esetében.

*

Ez már nem taktika, nem rafináltnak képzelt, valójában ostoba (mert hibás) számítás: azok szavaztak így együtt, akik polgári értékeket nem Soros Györgyben, nem a Magyar Soros Alapítványban, nem azokban a személyekben, törekvésekben és tevékenységekben látnak, akiket és amelyeket ez az alapítvány (is) támogat. Azok szavaztak így együtt, egy táborba, egy zászló alá gyűlt “polgári körösök”, akik „polgári értékeik” védelmében kunbélázások közepette Lovasért, Bayerért, Bencsikért stb. járnak az Agyrém térre tüntetni…

Halad a fideszes szerelvény, a maga választotta mellékvágányon. Sokan (de egyelőre nem elegen…) szálltak-szállnak le róla – még nem késő.
A sötétben is látszik a már közeli végállomás: MUCSA.

*

Márpedig Mucsáról nem lehet érvényesen bírálni azt a kormányzatot sem, amely több tekintetben is rászolgált a szigorú kritikára. Hogy mást ne említsek, parazita módjára bánik a közpénzzel, amikor tájékoztatás ürügyén reklámozza a kormánypártokat, vagy amikor a maga sajátos szempontjai szerint „lerabolja” a kistérségeket… Politikától távoli pozíciókat osztogat kegyenceinek. Ha korrupcióval vádolják, válasza annyi: ti beszéltek, mikor… (Nem mintha a Fidesz szégyenkezés nélkül szólhatna ilyen ügyekben akár csak egyetlen szót is…)

Igen, Mucsán jól megélünk eszmények és kritika nélkül is. Dagonyázunk a langyos tócsában, örülünk, míg van zaba, a sárban összefröcsköljük egymást – a különbségek érzékelhetetlenné válnak, meg is szűnnek. Elégedetten röfögünk.

Európa fényei messziről látszanak.

>>>