CEU, civilek és a NÜK meg az én zseniális javaslatom

Olvastam ma egy interjút Gulyás Gergellyel, és rájöttem arra, hogy a lelkem fenekin valójában mindig tudtam – bármit hadováltam is bérenckedésből kifolyólagosan –, hogy fájin kis kormányunk van! Talán meg se érdemeljük.

Gulyás Gergely bizony nem Kósa Lajos: Kósa azokhoz beszél, akik mindenképp hívei a Fidesznek, nincs szükségük értelmes dumára. Németh Szilárd meg azokhoz, akik nyers bunkóságra vágynak. Lázár János ínyencekhez szól: azokhoz, akik élvezik az alig takart hedonista cinizmust. Vannak, akik szemforgatón ájtatoskodó „keresztényeket”, és vannak olyanok is, akik stupid bigottakat vesznek célba.

De Gulyás Gergely nem olyan, mint az említettek: ő az értelmiséghez szól, annak akár ellenzéki részéhez is. Ezt onnan lehet tudni, hogy érvel. Azaz mintha érvelne – amennyire az a szervezetben szükséges és egyáltalán lehetséges. Mindenesetre a Fidesz komoly szervezet: differenciált üzenetei vannak, s mindegyikhez megfelelő szóvivője.

Gulyás meghallgatja azokat is, akik nem rajongó hívei a fájin kis kormánynak – egészen másképp viselkedik, mint például az ugyanahhoz a szervezethez tartozó Goebbels-ügyi miniszter.

Igen, Gulyás Gergely igazi úriember! Értelmes vitában legyőzhetetlen! Bámulatos, ahogy az első hallásra erős ellenzéki érveket megsemmisíti: létjogosultságukat elismeri ugyan, de bebizonyítja, hogy amit ellenérvnek véltek, pontosan a kormány szándékait igazolják! De mind ám, sorban: az egyik ugyanúgy, mint a másik!

És a toleranciája! A legínyencebb liberálisok is csak csettinthetnek:

Egy alapvető és feloldhatatlannak látszó nézetkülönbség van köztünk [a kormány és a hisztis civilek között], ahol a velünk szemben érvelők véleménye legalábbis következetlen. Néhány civil szervezet azzal vádol minket, hogy a törvény megbélyegző. Utána idézik a kormánypárti képviselők megszólalásait, minősítéseit néhány, Soros György által finanszírozott szervezet magyarországi tevékenységéről. A törvény szövege mögött azonban nincs ilyen tartalom, kizárólag a külföldi támogatások átláthatóságát szolgálja. Hogy a külföldi támogatás tényéből valaki arra következtet, hogy ez a nemzetközi elismertség bizonyítéka, a magas szintű szakmai munka elismerése, más pedig arra, hogy ezek a szervezetek biztosan külföldi érdekeket szolgálnak, ennek eltérő – adott esetben a tevékenységtől is függő – megítélése a véleménynyilvánítási szabadság része.

Nehogy már pont a kormánynak ne legyen joga véleményt nyilvánítani – nem igaz?

...

Fentebb említettem: a lelkem fenekin mindig tudtam, hogy minden úgy igaz, ahogy Gulyás Gergely mondta! Csak hát a bérenckedés… Tapasztalatból tudom, hogy az ügynökösködésnek, bérenckedésnek is van azért valamelyes hatása. És ebből a tapasztalatból meg fájin kis kormányunk nehéz helyzetének megértéséből, a segíteni akarás tiszta szándékából született az alábbi zseniális javaslatom!

Azt mondják – nem is kevesen –, hogy a CEU-törvény meg a civil szervezetekre vonatkozó törvényjavaslat része a kormány által űzött szervezett, végtelenített hecckampánynak: az antiszemita hangulatokra spekuláló (erre az újságíró nem tért ki, nyilván nem akarta nehéz helyzetbe hozni sem magát, sem Gulyás Gergelyt) sorosozásnak, brüsszelezésnek, a sorosozással-brüsszelezéssel összekapcsolt migráncsozásnak. Gulyás Gergely meggyőzött engem arról, hogy ez egyáltalán nincs így. De nem elég jó szándékúnak lenni: annak is kell látszani!

...

Javaslatom egyszerű, mint a zseniális elképzelések többsége. Ha a kormány megfogadja, jóhiszeműségét már csak a legelvetemültebb sorosista bérencek és identitásukat vesztett kozmopoliták, Timmermansok vonhatják kétségbe!

>>>

Tényleg: mi a legaljasabb dolog a politikában?

Vigyázz, ne kapkodj! Gondold meg: elég agyas vagy-e a helyes válaszhoz? De számolj azzal, hogy nemcsak agyasnak, hanem erkölcsileg megbízhatónak is kell lenned.

Hazánk persze mindig gazdag volt agyas emberekben, és közülük sokan erkölcsileg is kellően alaposak voltak – de annyi kiválóan agyas és erkölcsileg kikezdhetetlenül alapos ember még soha sem volt ebben az országban, mint most – hála a Történelem Urának és még inkább az Ő Kiválasztottjának! Túlzás nélkül: a Fideszben dögivel vannak alkalmas emberek.

Kép: nepszava.hu

Közülük is a legagyasabbak és legalaposabbak egyike – főleg erkölcsileg – Kovács Zoltán. Na persze nem az a bérenc, az ÉS főszerkesztője, hanem a kormányos Kovács! Arról a bérencről legyen elég annyi, hogy volt képe a kormányosnál korábban megjelenni a közéletben, életművet is jelentősebbet alkotni – mégsem változtatta meg kicsit sem a nevét! Direkt azt élvezi, ha összetévesztik a kormányossal. Vagy csak Soros parancsára nem hajlandó megbütykölni a nevét.

...

Bezzeg a kormányos Kovács! Ő rögtön megmondta, mi a legaljasabb a politikában:

Timmermans bizottsági alelnök kijelentéséről, mely szerint Orbán Viktor Soros Györgyöt ért kritikái antiszemita kijelentésnek minősülnének, Kovács Zoltán azt a választ adta: „Ez egy teljesen egyértelmű és tudatos politikai törekvés, illetve adott esetben provokáció, a legaljasabb dolog, amit a politikában el lehet követni”.

Ugyan Timmermans csak antiszemita ízű szövegről beszélt, de az mindegy: tudjuk, mire gondolt – és a tuggyuk kik is tudják. Durván rátámadt a Történelem Urának Kiválasztottjára és annak népére is.

Miután Kovács Zoltán – a kormányos Kovács – megmondta, mi a legaljasabb, a Fidesz nyugodtan folytathatja eddigi gyakorlatát: hecckampányról hecckampányra kormányozhatja országát. Nincs abban semmi aljasság – aljas, aki rosszra gondol, és még aljasabb, aki ki is mondja!

Egyébként tényleg abbafejezhetnék bérencék az ajvékoló antiszemitázást: azt mégsem állíthatják, hogy a Fidesz és „kormánya” minden hecckampánya antiszemita lett volna! Nem igaz, hogy a nemzetikeresztény párt például folyton csak bankárkormányt meg idegenszerűséget emlegetett! Meg bérenceket, ügynököket… Volt cigányozó hecckampány meg buzizó is! Igaz, azért azokban is akadtak utalások arra, hogy bizonyos zsidók – szociológusok, filozófusok, zenészek, színészek, írók és más ily kapa-kasza kerülők – hergelik a cigányokat meg a buzikat a keresztény és nemzeti értékek meg a munka alapú társadalom ellen…

...

Bizony, ki kell végre mondani: valóban nincs nagyobb aljasság, mint sunyi, antiszemita indulatokra spekuláló hecckampányok állami szintre emelésével vádolni a Történelem Urának Kiválasztottját és társaságát!

Timmermans biztos valami kóser kaját evett, attól volt rossz a szája íze! Vagy Soros ráparancsolt, s ő mint komcsi-libsi nemzetietlen, identitás nélküli bérenc, teljesített…

Hát tud valaki ennél nagyobb aljasságot mondani..?

>>>

A letiltott Mazsihisz-közlemény és az MTI

Az MTI legfontosabb feladata, hogy óvja-védje a közmédia jó hírét, becsületét, mindenáron... Valamit, ami már régen elveszett. Hát hiszen szart sem ér az, amit ilyen módon kell védeni.

Akkor tehát ott tartunk, hogy ha egy közösség magát megtámadottnak, gyalázottnak érzi; úgy véli, hecckampány folyik ellene, mégpedig közpénzből finanszírozva, akkor e véleménye, illetve a hecckampány elleni tiltakozása nem minősül közérdekűnek, az MTI megtagadhatja közreadását.

Igaz, magyarázatra szorul, miért pont most a tiltakozás? Hiszen a Fidesz 20 éve - ebből majd 12-t kormányon - műveli ezt az ipart...

Petri György: DRAMOLETT

– Kéremszépen…

– Kuss!

– Kéremszépen, én…

– Kuss!

– Kéremszépen, én csak…

– Kuss!

– Kéremszépen, én csak azt…

– Kuss!

– Kéremszépen, én csak azt szeretném…

– Kuss!

– Kéremszépen, én csak azt szeretném mondani…

– Kuss!

– Kéremszépen, én csak azt szeretném mondani, hogy…

– Kuss!

– Kéremszépen, én csak azt szeretném mondani, hogy: KUSS!

>>>

Sorostól Sorosig

A napokban a fideszes-széljobbos Gondola igazán eredetit “kérdezett”: "Antiszemita-e az, aki Soros György ilyen vagy olyan tevékenységét kritizálni merészeli?"

Ilyen az, amikor a kérdés is hazug. Igazából nem csupán hazug, hanem sunyi módon része a “kormány” vezérelte, közpénzből folytatott Soros-gyalázó, nyilvánvalóan antiszemita érzelmekre spekuláló hecckampánynak. Azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha ma Orbániában különös bátorságra volna szükség Soros “kritizálásához”. Meg azt, mintha a szemérmetlenül aljas hecckampány csupán “kritizálás” volna.

A Gondola kérdése eszembe juttatta a 2002 őszén az egykori balassagyarmati hetilapban, az Ipoly Hírnökben megjelent írásomat. Bízom abban, hogy olvasóimnak nem kell magyaráznom, miért érzem aktuálisnak. 

2002. okt. 4.

Három új díszpolgárról és hat Pro Urbe Budapestért díjazottról döntött csütörtöki cikluszáró rendes ülésén a budapesti közgyűlés. Agárdy Gábor díszpolgárságát mindenki megszavazta, Soros Györgyét és Kertész Ákos íróét csak az MSZP és az SZDSZ képviselői. Az ellenzékieknek másokkal szemben is voltak kifogásaik, bár saját jelölteket nem neveztek meg.

Íme egy hír, amelyen érdemes kicsit eltöprengeni. Talán emlékeznek még néhányan a fideszesek közül is arra a Soros-ösztöndíjra, amelyet volt szerencséjük megkapni, még az átkosban… Magam nem hiszem, hogy ezért bármiféle hálával tartoznának Soros Györgynek – hálát amúgy sem lehet kikövetelni.

Hanem azért… Van valami bántó stichje ennek a dolognak.

A Dunatexten olvastam: az egyik fideszes képviselő azon problémázott, hogy a fölterjesztettek „többsége egy szubkultúrához tartozik”… Bravó: ennél árnyaltabban gyakorlott reformnyilasok sem fogalmazhattak volna!

Avagy tételezzük föl, hogy az illető fideszes úr gondosan lenyomozta a jelölteket? Kifürkészte, melyik a kedvenc kocsmájuk, mit szeretnek enni, milyen a világnézetük, a baráti társaságuk, melyek a kedvenc olvasmányaik, filmjeik? Megtudta, hogyan és kikkel töltik szabadidejüket? Tájékozódott szexuális szokásaikról, munkastílusukról, gyermeknevelési elveikről? Arról, járnak-e napjainkban meccsekre, s ott melyik csapatnak, milyen modorban szurkolnak..?

Mindenki tudja, a fideszes képviselők lelkiismeretes, alapos emberek, mégis: nem könnyű ezt föltételezni. Életszerűbbnek tűnik az a vélekedés, hogy a képviselő úrnak valami nem tetszett a jelöltek egy részének származásában, hogy a képviselő úr ahhoz a szubkultúrához tartozik (vagy most csatlakozott hozzá, tán figyelmetlenségből), amelyik gondosan számon tartja, kiket lehet, szabad leszubkultúrázni… Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a fideszesek ez ügyben együtt szavaztak a reformnyilas pártot képviselő kollégáikkal.

Az interneten sokan foglalkoznak e témával. Nem első ízben tapasztalok hasonlót, mégis újra meg újra meglepődöm: régóta ismert szélsőjobbosok és a Fideszt meg a polgári köröket pártolók annyira hasonló, mondhatni, azonos frazeológiával fogalmazzák meg ellenérzéseiket, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni őket egymástól! Pedig mióta panaszolják: politikai ellenfeleik nemcsak egyik vagy másik jelentősnek gondolt emberüket nácizzák-nyilasozzák le lépten-nyomon, hanem az egész jobboldalt, az egész nemzeti-konzervatív tábort! A nemzet „jobbik részét”, sőt, az egész kereszténységet… Tekintsünk el eme állítások komikus, önáltatón hazug jellegétől (dacára annak, hogy maga Orbán Viktor is mondott hasonlókat egy német lapban: a szocialista-liberális oldal szokása politikai ellenfeleit leantiszemitázni), mert a dolog ennél komolyabb: nemcsak a nemzet jobbik fele „panaszkodik” így, hanem, s már régóta, az igazi (reform)nyilasok is.

Van ebben a tényben valami zavarba ejtő.

Tudjuk, amikor a Fidesz gondos számítások nyomán „szívet cserélt”, s betört az MDF által üresen hagyott politikai térbe, megteremtette önnön nagyságának alapjait. De a tér őrzője, az MDF-ből kiszorítottak és a Fórum perifériájára került obskúrus figurák avítt szellemisége mindjobban átjárta a jobboldal fiatal vezető erejét. Olyan útra léptek, amelyen föl kellett adniuk addigi önmagukat, sőt, emlékeiktől (no meg nem kevés korábbi társuktól) is meg kellett szabadulniuk. Orbán Viktor sosem beszélhetett volna ellenfelei idegenszívűségéről, ha nem törli el magában saját múltját…
S az úton nem lehet megállni… A vetélytársak közül is sokan tisztelettel szemlélték azt a döbbenetes immoralitást, ahogy a Fidesz-MPP magához édesgette a radikális jobboldalt, beleértve annak legszélsőségesebb részét is. Miközben egyetlen bíráló szót sem engedtek meg maguknak még egyértelműen náci megnyilatkozásokról sem, Orbán Viktor és vezetőtársai szorgalmasan látogatták a közrádió ama („kedvenc”) műsorát, amelyhez hasonló tartalmút és stílusút kultúrállamban közpénzből sehol sem finanszíroznak. E műsorban aztán szidalmazhatták a „posztkommunistákat” és az „álliberálisokat” – egymást váltva a parlamenti reformnyilasok képviselőivel s azok szellemi verőlegényeivel.

És Kövér és Orbán és Pokorni és mások egyre több vad dolgot mondtak; hasonlókat korábban csak szalonképtelen politikusaiktól hallhattak a „hívek”. Bár – állításaikkal szemben – szinte senki sem nevezte őket náciknak-nyilasoknak, de azzal egyre többen és többször vádolták, hogy kifejezetten a szélsőjobbnak politizálnak. Ezt pedig nem lehetséges más nyelven megtenni, csak azon, amelyen a megcélzottak értenek. Elemzésre hajlamos elmék továbbra is megkülönböztették a valódi szélsőségeseket azoktól, akik „taktikai” okokból játszanak-látszanak szélsőségesnek. (A dolognak persze megvan az a kockázata, hogy a finom megkülönböztetésekre kevésbé hajlamos „prolik” azt gondolhatják, az egy nótát fújók egy bandába tartoznak… S a „taktikázók” gondolkodásának deformálódása sem elkerülhető. Egy tábor, egy zászló…)

És fokozatosan átalakult a párt bázisa: személyi összetételét és gondolatvilágát, érzületét tekintve egyaránt. Ennek jelentőségét sokan még nem értékelik valódi súlyának megfelelően. Fővárosban, megyeszékhelyen, városokban, falvakban fideszesek és miépesek egyaránt Magyar Demokratával meg a Sportfogadás mellékletévé züllesztett, egykor kitűnő polgári napilappal a kezükben járnak frankázni, lovasozni, bencsikezni, bayerozni… (Érdekes: a vezető polgári erő tagjai és szimpatizánsai a Demokratánál egy árnyalattal kevésbé szélsőséges és kevésbé ostoba Magyar Fórumot általában nem szívelik…) S ha kell, együtt zárják el a hidat a náluk is „radikálisabbakkal”, együtt kiabálnak bolsikról, füttyögnek bizonyos emberek nevére, hajigálnak százasokat bödönökbe, szomjas lélekkel hallgatnak élvezettel kunbélázó színidirektort, és várják Orbánt, a vezért, türelmetlenül, hogy végre megmondja, mit is kellene tenniük…

A mindig tudatos Orbán egy alkalommal a magyarsággal kapcsolatban élettérről beszél; a fölzúdulásra szemforgató szofista hablatyolás és a megszokott vádaskodás („ezeknek mindenki náci, aki másképp gondolkodik, másképp beszél, mint ők”) a válasz. Valamivel később kitartást emleget, az elköszönés mondatában („Kitartás – ezt tudom mondani minden hívünknek.”). Mindkét kifejezés kedvenc rádióműsorában hangzott el, abban a programban, amelynek hangja a múlt század harmincas-negyvenes-ötvenes éveit idézi. Ahogy előre lehetett tudni, szavait a hivatásos félremagyarázók megint félremagyarázták…

*

Minden együtt volt már, hogy megtörténjék a korábban elképzelhetetlen: Soros György díszpolgárságát a Fidesz a MIÉP-pel együtt nem szavazta meg. Pedig csak egy kicsit kellett volna utánanézni, mi mindent tett a jelölt, hosszú ideje, hazánk kultúrájáért, polgárosodásáért (a tájékozatlan kíváncsiaknak: www.soros.hu). Csak egy kis emelkedettségre lett volna szükség, hogy eltekintsenek a napi politikai nézetkülönbségektől… Ahogyan a közgyűlési többség képes volt erre a föltétlen érdemes Agárdy Gábor esetében.

*

Ez már nem taktika, nem rafináltnak képzelt, valójában ostoba (mert hibás) számítás: azok szavaztak így együtt, akik polgári értékeket nem Soros Györgyben, nem a Magyar Soros Alapítványban, nem azokban a személyekben, törekvésekben és tevékenységekben látnak, akiket és amelyeket ez az alapítvány (is) támogat. Azok szavaztak így együtt, egy táborba, egy zászló alá gyűlt “polgári körösök”, akik „polgári értékeik” védelmében kunbélázások közepette Lovasért, Bayerért, Bencsikért stb. járnak az Agyrém térre tüntetni…

Halad a fideszes szerelvény, a maga választotta mellékvágányon. Sokan (de egyelőre nem elegen…) szálltak-szállnak le róla – még nem késő.
A sötétben is látszik a már közeli végállomás: MUCSA.

*

Márpedig Mucsáról nem lehet érvényesen bírálni azt a kormányzatot sem, amely több tekintetben is rászolgált a szigorú kritikára. Hogy mást ne említsek, parazita módjára bánik a közpénzzel, amikor tájékoztatás ürügyén reklámozza a kormánypártokat, vagy amikor a maga sajátos szempontjai szerint „lerabolja” a kistérségeket… Politikától távoli pozíciókat osztogat kegyenceinek. Ha korrupcióval vádolják, válasza annyi: ti beszéltek, mikor… (Nem mintha a Fidesz szégyenkezés nélkül szólhatna ilyen ügyekben akár csak egyetlen szót is…)

Igen, Mucsán jól megélünk eszmények és kritika nélkül is. Dagonyázunk a langyos tócsában, örülünk, míg van zaba, a sárban összefröcsköljük egymást – a különbségek érzékelhetetlenné válnak, meg is szűnnek. Elégedetten röfögünk.

Európa fényei messziről látszanak.

>>>

Soros György ügynökei

Ügynök, bérenc már mindenki, aki nem tagja, kliense, tudatbeszűkült állapotban lévő fanatikus híve a hatalombitorló rablóbanda, a rasszista indulatokra spekuláló, uszító hecckampányokban mester bűnszervezetnek.

Természetesen ügynökök a demokratikus ellenzék tagjai és szimpatizánsai, a mutatóban megmaradt független média munkatársai, és köztudottan bérencek mozgatják a tüntetőket is.

Hát igen: mindenki láthatja-hallhatja, hogy nagyon aktívak. Mindenhol ott vannak: az utcákon, a magyar és külföldi egyetemeken, az MTA-ban és Brüsszelben, az ENSZ-ben is…

Így aztán 2018-ban az ország arról dönt – ahogy ezt a Fidesz már volt szíves közölni –, hogy bérenceket akar-e kormányra juttatni, vagy azt akarja, hogy Magyarország magyar maradjon; azt akarja-e, hogy migráncsok millióit kényszerüljön az ország eltartani, vagy azt, hogy a NÜK a magyar családokról gondoskodjék…

Nesze, vazze: tetszik, nem tetszik, ez a kérdés – válasszatok… Így „konzultál” a hatalom.

S minden „magyarellenes” akció, terv mögött egyetlen ember áll: a háttérhatalmas, ügynököket tartó multimilliárdos spekuláns, Soros György, akinek arcából a bűnszervezet „klasszikus mintákat” követve formálta meg a „nemzetközi zsidó” aktuális torzképét…

Azért lesem, kifordul-e végre az „ország bele”: egy példátlanul gátlástalan rablóbanda, amely elrabolt mindent, amihez hozzáférhetett; megszállt szinte mindent, s amit nem szállhatott meg, azt tönkretette, vagy épp most teszi tönkre; egy gyalázatos bűnszervezet, amelynek kártételeit bukása után generációk fogják még megszenvedni, szóval az orbáni Fidesz, amely 1945 óta ebben az országban nem tapasztalt következetességgel és intenzitással folytatja aktuálisan főleg antiszemita indulatokra spekuláló hecckampányát – szóval egy ilyen utolsó társaság úton-útfélen gyalázza azt az embert, akinél többet és hasznosabban senki sem költött erre az országra…

Amilyen elképesztő hecckampányt folytat a „kormány”, az önmagában elegendő ahhoz, hogy a 2018-as „választást” előre tisztességtelennek, akár törvénytelennek is kelljen minősíteni. A mai hatalom azt akarja, hogy ki néma netán, s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlöljék, akár a pestisest. Gyűlöljék azok, akiknek életét ez a hatalom vad kényszerképzetekkel fonta be.

A „kormány”gerjesztette őrületben semmi esély racionális kommunikációra – hiszen az értelemre apelláló párbeszéd kibontakozásának a lehetőségét is el akarják kerülni: gyűlöletkeltő uszításaikkal, „nemzeti konzultációnak” hazudott demokráciagyilkos gazemberséggel olyan atmoszférát teremtenek, amelyben a tisztességes ember számára egyre nehezebb akár csak megszólalni is. Minden kísérlet, amely a mai hatalommal való párbeszéd kikényszerítésére irányul, eleve kudarcra van ítélve, és azzal jár, hogy a „kormány” keltette ocsmány hangzavarban egyre nehezebb megkülönböztetni egymástól a „vitatkozó” feleket. Az Orwell által (is) leírt technikával dolgozó, a magyar nyelvű közbeszédet ellehetetlenítő,  kigúnyoló hatalommal nem szabad szóba állni, mert aki megteszi, csak veszíthet a gátlástalan és rutinos gazemberekkel szemben. Mindaddig el kell tőle fordulni, amíg nem mond le az orwelli újbeszél fideszes változatának használatáról – de ha arról lemondana, mindent elveszítene.

Újra meg újra fölvetődik a kérdés: ilyen körülmények között miért nem hagyja el a demokratikus ellenzék a parlamentet, a beszéd házát? Ha valahol, hát éppen ott nem lehet értelmesen beszélni, hosszú ideje immár. A Fidesz meghökkentően rutinos és tökéletesen amorális handabandázói mindenkit kikészítenek, akiben maradtak még erkölcsi gátlások. E gátlások megőrzése pedig nagyon fontos, hogy megkülönböztethetők legyenek mégis a demokraták a bűnszervezet tagjaitól… Hogy maradjon, legyen alternatívája annak a borzalomnak, ami ma van.

Elképzelem a „parlamentet”, amint a Fidesz és a Jobbik dagonyázik benne… Hát sokat veszíthetne a demokratikus ellenzék, ha végre kivonulna? Már úgy értem: politikailag – anyagilag nyilván.

De erkölcsileg még mindig sokat nyerhetne. Talán annyit, amennyi idővel a rezsim megbuktatásához is elegendő lehet.

>>>

Fölkészült, felelős, kormányképes demokratikus ellenzéket - de hamar ám!

Ugyan már késő, de talán igaz lehet még: jobb későn, mint soha…

...

Nehéz kiszámítani, milyen következményei lehetnek az EP május 17-ei határozatának. Elméletileg az is lehetséges, hogy a Fidesz némi tekintélyóvó keménykedés után valamelyest korrigál. Ám az eddigi tapasztalatok alapján inkább az várható, hogy legföljebb szavakban módosít ezt-azt, valójában azonban mindent meghosszabbítanak, legalább Bicskéig…

A Fidesz és a „kormány” első reakciói eszelős elvetemültségről tanúskodnak. Úgy tűnik, még fokozni akarják a régóta szervezetten űzött, migráncsozva-brüsszelezve sorosozó-zsidózó hecckampányukat: e végtelenített, rasszista indulatokra spekuláló uszításon kívül alig van legalább valamelyest értelmezhető üzenetük. Ma minden azt tanúsítja, hogy a hatalombitorlók nem képesek, nem is hajlandók semmilyen komolyabb önkorrekcióra.

Lehetséges, hogy a Fidesz itthon stabilizálja a helyzetét, vélhetően átmenetileg – legalábbis ami hazai népszerűségét illeti. Ám a megindult folyamatok sok jóval nem biztatják a bűnszervezetet: úgy tűnik, elveszíti annak az értelmiségnek a jelentős részét, amely eddig felelőtlenül kiállt mellette. Kérdésessé vált, meddig folytatható a bűnszervezet kívánta eredményességgel a politikai ellenfelek bérencezése, hazaárulózása, nemzetből való kitagadása.

Ami Magyarország (illetve Orbánia) nemzetközi megítélését illeti, arról az mondható, hogy a múlt század hatvanas éveinek közepe óta nem volt olyan rossz, mint napjainkban. A demokratikus világban Orbán(ia) teljesen elszigetelődött. Ha a Fidesz makacsul folytatja hecckampányait, elűzi / ellehetetleníti a CEU-t, megbélyegzi a neki nem tetsző civil szervezeteket, és nem változtat a menekültekkel kapcsolatos embertelen, uszító magatartásán, a Néppárt rákényszerül, mégpedig a nem túl távoli jövőben, az Orbán-párt kizárására vagy legalábbis tagságának felfüggesztésére.

Minden változásért kiált, minden bizonytalanná válik. És akkor itt állunk fölkészült, felelős, kormányképes demokratikus ellenzék híján, szinte reménytelenül!

...

1990 táján a helyzet bizonyos szempontból lényegesen jobb volt a mainál. A hatalom képviselői belátták, át kell adni a helyüket, hogy egyáltalán tényezők maradhassanak. A „létezőben” a néha tűrt, általában inkább tiltott demokratikus ellenzék a „népiekkel” együtt kormányképes erővé fejlődött. Az egymással sokszor éles vitában álló pártok alapvető kérdésekben meg tudtak egyezni, és létrehozták azt a polgári demokratikus köztársaságot, amely ugyanazért bukott meg, amiért az EU ma válságban van: szabályrendszerüket többé-kevésbé tisztességes játékra és játékosokra számítva alkották meg, s így gyengének, önvédelemre képtelennek bizonyultak a Magyarországon megjelent szélsőjobbos, majd fideszes (mindinkább szintén szélsőjobbossá váló) banditizmussal szemben.

...

Ma új rendszerváltásra van szükség – és nincs fölkészült demokratikus ellenzéki erő, és persze a hatalom sem olyan, amellyel szabad vagy egyáltalán lehetséges volna tárgyalni…

Itt vagyunk az EP Orbániát megbélyegző határozata után – s annak jelentőségét bármennyire is bagatellizálni igyekszik a hatalombitorló bűnszervezet, reakciója, az eddigeknél is intenzívebb sorosozó-zsidózó hecckampány mégiscsak azt jelzi, tudják: olyan bajba kerültek, amilyenben még nem voltak. És számolniuk kell még azzal, hogy a Néppártban is végképp ellehetetlenülnek.

Ám a demokratikus ellenzék erői – a köztük lévő minden, akár lényeges különbség dacára – együtt azt a nagyon erős érzést keltik, hogy nem lehet, nem is szabad rájuk bízni az ország sorsát: országmentésre teljesen alkalmatlanoknak látszanak. Talán azért, mert föl sem fogják, mit is kellene tenniük; talán azért, mert reménytelennek látnak mindent, és csak azzal törődnek, hogy néhány parlamenti helyet megtartsanak, megszerezzenek… És jönnek újak, egymás után: mindegyik külön, a többiek ellenében képzeli fölépíteni önmagát. Igen: mindegyik önmagát igyekszik építeni, egyik sem akar része lenni a IV. Magyar Köztársaságot megteremtő összefogásnak.

Pedig talán még mindig lehetne valamit csinálni. A CEU-ügy, a civilek megbélyegzésére irányuló hatalmi törekvés elleni hazai és külföldi tiltakozás és az EP-határozat olyan helyzetet teremtett, hogy ép ésszel és tisztességgel nem lehet tovább halogatni a szükséges összefogást. Mert számolni kell azzal, hogy a rezsim bármikor összeomolhat. S akkor pedig kell fölkészült demokratikus, kormányképes erő, hogy elkerülje az ország a mainál is rosszabb állapotokat, a nyílt szélsőjobbos uralmat.

De ha még nem omlik is össze az Orbán-uralom: kell az összefogás, a közös országmentő program a rezsim mielőbbi megbuktatásáért, az önkénnyel szembeni demokratikus alternatíva megerősödéséért. Vagy annak akár puszta megmaradásáért…

Ha létrejön a felelős, magát kormányképessé formálni akaró és tudó demokratikus ellenzék, azt onnan fogjuk megtudni, hogy befejezik egymás csesztetését, leülnek egy szép nagy asztal köré, ahol mindenki ott lehet, aki a demokratikus alkotmányosság szellemében akar rezsimet változtatni; találnak az országnak, maguknak közösen vállalható miniszterelnök-jelöltet… Abbahagyják a becstelen és hibbant ígérgetést, fölkészítik az országot a rezsim bukása utáni elkerülhetetlen súlyos nehézségekre.

Persze, először az országmentő program alapjaiban kell megállapodniuk. Nagyon gyorsan, mert már most is késő, nagyon késő.

De talán igaz lehet még: jobb későn, mint soha…

>>>

Frászt! - hogy finom legyek...

A mai „parlamenti” züllésen ismét hányingerkeltő fideszes képmutatás tanúi lehettek, akiknek nem volt értelmesebb elfoglaltságuk…

Napirend előtt Vejkey adta elő gyomorforgató handabandáját Timmermansról, a „kormányt” antiszemitizmussal vádolókról, eljátszva a fölháborodottat. Pedig valójában csak arra van a Fidesznek elegendő(?) oka, hogy pontosabb fogalmazást kérjen a „vádaskodóktól”: a „kormány” tagjai nem (mind) antiszemiták; meglehet, a Keresztapa sem az, bár régóta hatása alatt lehet saját hecckampányának…

Szóval, azt kérhetné a „kormány”, hogy ne antiszemitizmussal, hanem antiszemita hecckampány üzemszerű vitelével vádolják… Elvégre, ahogy antiszemitizmushoz nincs szükség zsidókra, úgy antiszemita hecckampány folytatásához sincs föltétlen szükség antiszemitákra. Valóban helytelen tehát akár állami szinten szervezett antiszemita hecckampány művelőit is minden további nélkül antiszemitizmussal vádolni (mellékesen Timmermans nem is mondott ilyet, de ez nem érdekli a „kormánypártot”): felületes gondolkodásra vall… Űzhetik azt szervezett rablóbanda brigantijai is, például, a „politikai üzlet” napi érdekei szerint. Bár, ha belegondolunk, mióta is űzi ezt az ipart a Fidesz, bizony, tartanunk kell attól, hogy nem is „napi érdekekről” van szó…

Szegény hazánk…

...

                                                        Akiknek Magyarország drága, akik nemzetünk iránt elkötelezettek, nem kímélhetik Orbániát, mert azzal ártanának a leendő demokratikus, új Magyar Köztársaságnak…

Igen, ennyi volna a terjedelme és tartalma szerint is értelmes, már-már ideális válasz: frászt! Nekem nem volna ellenemre ennél obszcénabb variáns se, de hát én nem vagyok képviselő.

Frászt! – ennyit: nem többet, de nem is kevesebbet.

Minden fideszes megnyilatkozásra…

>>>

A perkátai Horthy-szoborhoz

Perkáta ugyan nagyközség, de nem a világ közepe – Magyarországé sem. Ám a Horthy-szobor, amelyet ott közterületen készülnek felállítani, egész Magyarországot taszítja még mélyebbre a pokoli züllöttség bugyrába.

Már az is sokatmondó, kik avatják föl a botrányos szobrot. Eszünkbe juttatja azt a kihívó arcátlanságot, hogy hazánkban még mindig református „lelkész” lehet ifj. Hegedűs Lóránt – s nyilván van körülötte kellően keresztyén gyülekezet is…

Hogy akadnak „magánszemélyek”, akik makacsul tisztelik az általuk rajongott Legfőbb Hadúr stb. emlékét, azon nem csodálkozom: mindenhol mindenféle emberek vannak. Ám az, hogy önkormányzat áll mögéjük, amely összeadja magát olyan emberekkel, akik az avatásra hivatalosak, eléggé megdöbbentő.

Igaz, fideszes az az önkormányzat is… Orbániában élünk. S ki tudja, hány hasonló szellemiségű önkormányzat van ma hazánkban, és mióta…

Sok mindent lehet és kell elmondani Horthy Miklósról. Azt gondolom azonban, a nevével jelzett korszakban annyi menthetetlen ocsmányság történt, mégpedig olyanok, amelyekben személyes felelőssége kétségtelen, hogy közterületen szobra ebben az országban nem állhat.

Horthy Miklós hatalomra jutása után tömeges gyilkosságokra került sor, legalábbis hallgatólagos jóváhagyásával. Később sortüzekre, aljas kivégzésekre stb. A viszonyokról egyebek között Illyés Gyula Puszták népe c. könyvéből tájékozódhatunk. De írt egy-két figyelemre méltó dolgot mások mellett például Nagy Lajos, Móricz Zsigmond, József Attila és Radnóti Miklós; Bartók Béla is kifejezte a maga véleményét, többféleképp is.

Uralmának egész időszakát áthatotta az állami szintű antiszemitizmus. Az 1938-tól meghozott zsidótörvények gyalázatos módon korlátozták az ország zsidó, illetve zsidónak minősített polgárait emberi jogaik gyakorlásában, mindennapi életükben. A harmadik zsidótörvény (1941) megtiltotta még a keresztényekkel / nem zsidókkal való házasságot is.

Kormányzósága idején került sor a kamenyec-podolszkiji tömegmészárlásra, amikor is 20000-nél több, zömmel Magyarországról kitoloncolt zsidót gyilkoltak meg.

1941-ben menthetetlen készségeskedéssel vitte be az országot a Szovjetunió elleni háborúba, a náci Németországgal szövetségben. A katonai emberveszteséget 360 ezer főre becsülik.

1942-ben Horthy Magyarországa hitszegő módon megtámadta Jugoszláviát, s Újvidéken magyar katonai alakulatok gyalázatos tömegmészárlást rendeztek.

Horthy uralmának idején jogfosztott, megalázott munkaszolgálatosok sokasága vesztette életét; magyar katonák az általuk megszállt területeken súlyos háborús bűntetteket követtek el.

A Wikipédia szerint „1944 júliusáig 445 ezer polgárt deportáltak, közülük 437 402 személyt Auschwitz-Birkenauba. A kormány semmilyen dokumentációt nem kért róluk.”

Ez a német megszállás után, de „vitéz” stb. Horthy Miklós kormányzósága idején történt.

Történészek feladata, hogy minden körülményt mérlegelve értékeljék a korszakot, benne Horthy Miklós személyét, felelősségét is. Annyi azonban elmondható, hogy akik Horthynak közterületen szobrot akarnak állítani, jelképesen fölélesztik a nácikkal való szövetséget, újra vágóhídra küldik a magyar katonákat, munkaszolgálatosokat, és újra meggyilkol(tat)ják a holokauszt – túlnyomó többségében zsidó/zsidónak minősített – meggyalázott, nemzetből kiközösített áldozatait.

Csak gazemberek akarhatnak közterületen szobrot állítani annak az embernek. És csak züllött hatalom, züllött ország tűri el az ilyen gazemberséget.

>>>

Szegény Bayer Zsolt...

Oly sokan bántják, pedig valójában ő sem szereti, amit csinál: neki kell kimondania, amit a miniszterelnöki pozíciót bitorló Keresztapa nem mondhat még ki.

Látszik rajta, hogy szenved a sok vademberi aljasságtól, amit már leírt, kimondott – hiszen mégiscsak keresztény úriember volna ő…  Vagy mi… Néha azért tűnik egyre elvadultabbnak, mert már torkig van a cigányozással, buzizással és leginkább a zsidózással – szóval, önmagával: szeretne már békés, toleráns keresztény lenni. De nem teheti: nem azért kapta kitüntetéseit! Teljesítenie kell, akár akarja, akár nem.

Persze, nincs könnyű helyzetben: amilyen ellenfelei vannak..! Már-már elsírom magam, olvasván, hogyan panaszkodik:

„Naponta elzokogják, hogy a „dehumanizálás vége mindig erőszak”, eközben a legkisebb skrupulus nélkül dehumanizálnak bárkit, aki nem tetszik nekik.”

Igazán borzasztó..! Nem is merek komolyan belegondolni, így is majdnem megszakad a szívem..!

Szerencsére számíthat a Keresztapára, akivel régóta puszipajtások: megvédi őt, minden körülmények között… Vagy legalábbis nem bántja: nem mond róla egy rossz szót se!

Egy Keresztapa persze megteheti, amit európai ország miniszterelnöke nem: megteheti, hogy nem ítéli el puszipajtása, legaktívabb agitproposa, maga előtt is titkolt gondolatai, vágyai kimondójának taknyos-véres fenyegetőzését.

Európai ország miniszterelnöke valójában derék keresztények viszkető tenyeréről sem hadoválhatna, még olyan szeretettel sem, ahogy a Keresztapa tette. Különben lehet, tényleg csak ennyit gondolt a Keresztapa, nem többet. Ám ha valakinek az a föladata, hogy Főnöke és puszipajtása titkolt gondolatait, vágyait mondja ki, olykor bizony elveti a sulykot…  Akár Orgoványig. A Főnök szereti ugyan, ha puszipajtásai kreatívak – persze, a parancs szellemében –, de ez azzal járhat, hogy olykor kellemetlen helyzetbe kerül: újságírók hajszolják, hogy mondjon már valamit például arról a taknyos-véres fenyegetőzésről.

De hiába hajszolják: fáradt. Meg miért mondana akármit is? A hívek úgyis értik, miről van szó, a többiek pedig, ha még netán nem, hát majd megértik, ha bőrükön érzik.

...

>>>