Vajon a „komcsi múlt” az egyetlen, amit lehetséges, amit érdemes, amit szükséges a mai „kormánypárti” agitproposok szemére vetni?
„Bencsik András volt kommunista újságíró” hazaárulózását teszi szóvá a 444.hu. Joggal persze – de volna itt még valami, ha a múltról (no meg a jelenről is) beszélünk.
Nem tagadom, van abban valami pikáns, ha egy „volt kommunista újságíró” napjainkban hazaárulózik. Bár ez a „kommunista újságírás” bizonyos időszakaitól egyáltalán nem volt idegen – ebben az értelemben tehát következetességet, kontinuitást állapíthatunk meg.
Mindamellett kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Bencsik András tökéletesen érdektelen, bármit csinál, bármit mond is: kizárólag „helyi értéke” van, amit a „kormány(párt)tól” kap: az teszi őt „érdekessé”, hogy a mai magyar „kormány”, maga Orbán Viktor is igényt tart a Bencsik Andrások szolgálataira.
Aki tovább olvassa ezt a kis írást, azt gondolhatja, valójában nem is Bencsikbe, hanem a Kedves Vezetőbe akarok „belerúgni” – s persze ebben van igazság. De a figyelmesebb olvasó megérti: ha valakibe, hát a demokratákba, magunkba akarok most belerúgni.
Érdemes ott Bencsikről beszélni, ahol – valamikor 2000-ben – az ország miniszterelnöke következmények nélkül ajánlhatta híveinek a förtelmes Vasárnapi Újságot, a frissiben meglovasított „Magyar Nemzet”-et és azt a Demokratát, amely..?
A Vasárnapi Újság akkoriban minden vonatkozó törvény, szabály rendszeres megsértésével egyszerűen gyűlöletfolyam volt; a legalja uszítást művelte, a legalja magyar hagyományokra – antiszemitizmusra, cigányellenességre, homofóbiára – építve. A műsor állandó vendégei voltak a MIÉP és a Fidesz politikusai, és nagyon figyelnie kellett annak, aki szövegeik alapján meg akarta különböztetni őket egymástól.
A „Magyar Nemzet” meglovasítása a magyar sajtótörténet egyik leggyalázatosabb fejezete.
Hanem Bencsik András lapja, a Demokrata! Az nem szarozott, nem kódolt: tele volt neonáci-újnyilas irányultságú saját anyagokkal is. De amikor Orbán kedvencének nevezte, akkoriban a lap – erre újra meg újra emlékeztetni kell, mert ami ma van, akkor kezdődött! – nélkülözhetetlen igazságok közlőiként hetente reklámozta a Gede testvérek kiadványait: a leghírhedtebb náci-nyilas „klasszikusokat”.
Ha a hazaárulózó Bencsik múltjáról beszél valaki, ezt is meg kellene említenie, nem csupán azt, hogy a Népszabadság munkatársa volt: ez is van annyira terhelő – vagy nem?
Egy biztos: volt „komcsi újságíróként” és náci-nyilas kiadványok reklámozójaként is természetesnek tarthatjuk, hogy hazaárulózik..!
Ami nem természetes: azt a politikust, miniszterelnököt(!), aki akkoriban híveinek ajánlotta a szélsőjobboldali szennylapot, nem kényszerítette sem a pártja, sem a demokratikus ellenzék, sem az ország arra, hogy takarodjon a közéletből! Takarodjon..? Kedves Vezetőt csináltunk belőle…
Nem Bencsikről kellene hát beszélnünk, s Orbánról is bizonnyal kevesebbet. Magunkba kellene néznünk: számot vetnünk mindazzal, ami a rovásunkra írható. Azzal, amit eltűrtünk, s tűrünk ma is. Aminek a töredékét sem lett volna szabad elfogadnunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése