„Jól szituált, stabil egzisztenciájú, könnyen zemberesíthető, fehér családok - főleg rendes, vidéki magyarok - jelentkezését várja a„kormány”, közpénzből nyújtandó nagy összegű (a szociális juttatások leépítéséből is származó) ajándékért!”
Akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van… Anyagiakból is, hitből, reményből is.
Kirívóan igazságtalan társadalmi újraelosztásról van szó a CSOK esetében is. Azok kaphatnak támogatást, sőt ajándékot, akik megállnak a maguk lábán, akiknek boldogulásához esetleg bizonyos akadályokat kellene a „kormánynak” eltávolítania, de nem nagy összegű ajándékot adnia! Ám a „kormány” nem sajnálja a közpénzt, ha zembereket, pontosabban szavazókat akar magához kötni – legyen szó a Vajdasági Magyar Szövetségnek szánt 50 milliárdról, esetleg erdélyi magyaroknak építendő kórházról vagy éppen a CSOK-ról.
Jellemző, hogy – egybehangzó sajtóhírek szerint – az egész program várható költségeiről semmiféle számítás sem készült. Jellemző az is, hogy a demokratikus ellenzék – szórványos, gyenge bírálatoktól eltekintve – nem meri támadni ezt a mai viszonyaink közepette csak gyalázatosnak nevezhető programot.
Mert nézzük csak meg, milyen helyzetben tanúsít a „kormány” ilyen „nagylelkűséget” – kiknek a javára és kiknek a kárára!
Óriási összegek hiányoznak az egészségügyből – ennek kárát elsősorban a rossz anyagi körülmények között élők érzik. Az oktatás hibbantnak tűnő – valójában átgondoltan társadalomellenes, mobilitást csökkentő – központosítása, anyagiakban való lerohasztása, a továbbtanulási lehetőségek aljas szándékú korlátozása szintén a legelesettebbek gyermekeit sújtja. Megalázó körülmények közé taszította a hatalom a rokkantak sokaságát; megteremtette a tíz- vagy inkább százezrek számára teljes kilátástalanságot jelentő közrabszolgaságot. A fentebb említett oktatási átalakítások hatékonyan szavatolják, hogy közrabszolga maradhasson, kinek nevelője közrabszolga…
Milliók élnek reménytelen szegénységben, miközben a gazdagok, főleg a hatalom kegyencei, hihetetlen ütemben gazdagodnak – viszonyaink dél-amerikai jellegűek.
Hatalmas összegeket fordítanak stadionépítésre – s az elkészült stadionok fenntartására is kell a pénz, hisz nézők alig vannak, a költségekhez hozzájáruló, komoly bevételt hozó programok szervezésére korlátozottak a lehetőségek.
Kriminalizálják a hajléktalanságot; a szegénység egyéni hiba vagy inkább bűn; csak azok a gyermekek éheznek – hallottuk, olvastuk –, akiknek szülei hanyagok, nem gondoskodnak gyermekeikről. A gazdagság megérdemelt, egyéni érdem gyümölcse…
Az állam gyakorlatilag kivonult a szociálpolitikából. Egész régiók szegregálódnak, szegregátumok jöttek-jönnek létre az oktatásban – megörökítve a mai viszonyokat.
A magyar társadalom olyan fokig szakadt szanaszét, mint a Puszták népe időszakában. De hisz folyik is a cselédek sokaságának nevelése – a Döbrögiknek kiszolgáltatott közrabszolgák számára fölemelkedés, ha jobb helyen cselédek lehetnek. A CSOK persze valamelyest föllendítheti az építőipart, főleg annak a maffiaállamhoz közeli részét: valami csurran-cseppen majd az építkezéseken foglalkoztatott közrabszolgáknak is talán…
És akkor óriási jövedelemátcsoportosítás történik, évek óta, a tehetősebbek javára. Meg kell említeni még a „kormány” körüli intézményeket, oligarchákat – például a „közmédiát”, a „Magyar Művészeti Akadémiát”, bizonyos alapítványokat, „sikeres” gázszerelő polgármestereket, mindenhol nyerő – a Keresztapával stadionok VIP páholyában szotyizó – rokonokat, vállalkozókat.
Fölmérhetetlen, mibe kerül a társadalomnak a rezsim fenntartása – még kevésbé megbecsülhető, a kártételek legalább részben mennyi idő alatt és milyen áron lesznek majd orvosolhatók.
Gyalázatos, ami történik, gyalázatos, amire készül a „kormány”.
És akkor nincs demokratikus ellenzék, amely elvszerűen, kellő határozottsággal merne szembeszállni a maffiaállammal.
Napról napra elkeserítőbb a helyzet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése